2011. március 17., csütörtök

8

kocsiban:
-Annyira izgulok a turné miatt remélem nem jön rá senki. mondta Bill miközben testvérét figyelte ahogy vezet.
-Ne aggodj nem lesz semmi baj de ha kell én ki ordítom a világnak hogy velem vagy. Majd gyorsan meg csókolta öccsét.
-Bolond vagy. mosolyodott el Bill.
-de így szeretsz.
-persze Tom majd meg fogta egy kicsit a kezét Bill.
Meg érkeztek. Gyorsan adtak egymásnak egy szenvedélyes csókot majd be mentek
-Na végre meg érkeztek a Kaulitzok is most már kezdhetünk Mondta Gustav majd Billék lepacsiztak mindenkivel és el kezd a próbálni.2 teljes óra után úgy gondolták elég lesz hisz minden számot hibátlanul tudtak. Be ültek mind a 4-en egy kis kávézóba beszélgetni.
-Remélem jól fog sikerülni ez a turné is mondta Bill elgondolkodva.
-Nagy lesz ez a turné az biztos mondta Georg.  Biztos lesznek nagyon jó csajok.
-Hé Tom tényleg nagyon le álltál mostanában a csajozással.
-Hát igen ez igaz valahogy úgy érzem hogy meg komolyodtam és nincs rályuk szükségem majd az asztal alatt végig simított Bill combján aki kicsit meg ugrott hisz nem számított erre. Erre rámosolyodtt
-te nem vagy normális Tom mondta halkan bátyának.
-De hogy is nem
-Hé hátti meg miről suttogtok? kérdezte kiváncsian Georg.
-Ömm mi igazán semmiről mondta Bill.
-Ahamm na persze mostmár mond folytatta Gus.
-Izé csak arról hogy mennünk kéne meg sétáltatni a kutyákat szóval mi megyünk is mondta Tom majd mindketten fel álltak.

-Tényleg meg kéne sétáltatni őket nevetett Bill.
-Igen ez igaz gondolkozott el Tom
-Naaaa vigyük el őket sétálni mi meg ehetnénk egy fagyit annyira meg kívántam mondta Bill mosolyogva.
-Jólvan cica legyen.
Gyorsan haza is értek majd el vitték a kutyusokat nagyon jól érezték magukat.
-Naaaa Tom vegyünk fagyit nyafizott Bill
-Gyere vegyünk épp egy cukrázdánál álltak meg ez volt Bill kedvence
-Hmmm én egy epret meg egy csokit kérek jelentette ki Bill.
-én pedig mondjuk kókuszt és egy pisztálciát.
-Vegyünk islert is  mondta Bill ellent nem tűrően.
-De hisz most vettünk fagyit csodálkozott Tom.
.Nembaj naaaa lécííííí nyafizott mégjobban.
-Jólvan akkor kérünk még 4 islert is elvinnénk
Majd ki fizették és mentek tovább.Haza mentek még eggyikük sem ette meg a saját fagyiját.
-Kérsz Bill megkóstolod?
-Igen kérek szépen és belenyalt Tom fagyijába. Majd bele nyalt a sajátjába is és teli szájjal:-Kérsz te is.
-Öhömm majd megcsókolta Billt.
-Én a fagyit kérdeztem mondta Bill
-Az is finom volt nevetett fel Tom  megették mindketten a sajátjuat majd Bill hírtelen megszólal.
-Kérek islert!
-Mos ettél fagyit.
-És?
-és???? nem félsz hogy el hízol vagy valami?
-dehogy nekem attól nem kell félnem
-na jó igen ez igaz.
-de akkor is majd inkább később meg esszük.
-Nem vagy az anyám Tom.
Tom oda ment hozzá  Igen ez igaz de a párod vagyok tudtommal majd átkarolta a derekát
-Jólvanna akkor majd később meg esszük a sütit? kérdezte Bill hatalmas bociszemekkel.
-Persze kicsim majd megcsókolta Billt.
-Szeretlek Tom
-Én is kicsim
-Tom
-hm?
-fagyi ízű a szád :D
-A tiéd is cica.
-Nyembaj, megyünk TV-t nézni?
-Persze gyere.
-Mil esz hogy ha a turnén rá jönnek a többiek? ásított egy nagyot Bill
--uyan mondtammár hogy ne fognak majd adott egy puszit Bill fejére és el bóbiskoltak.

2 megjegyzés:

  1. A kis édes! Most én is megkívántam a fagyit! Remek rész lett! Gyorsan kövit!!

    VálaszTörlés
  2. Akk egyél fagyit hehe :D
    és ok gyorsan hehe lehet h akk nemsoká fel teszek még 1-et :D

    VálaszTörlés