2011. március 20., vasárnap

14

-Szia cica köszönt mosolyogva Tom
-Jééé szia hátte  ült fel Bill az ágyában
-Mondtam h éjszaka át jövök majd befeküdt szerelme mellé
-Igen de nem gondoltam hogy tényleg át jössz.
-mért?
-Nem tudom azt hittem hogy csak bolondozol nevetett fel Bill.
-ugyan nélküled biztos nem bújnék ágyba mondta mosolyogva Tom
-én sem nélküled ásított egy nagyot Bill
-Fáradt vagy nevetett fel Tom
-igen kicsit
-nem is csodálom fárasztó napunk volt adott egy gyengéd csókot szerelmének majd hanyatt fordult.Aludj nyugodtan. Holnap koncertünk lesz.
-Itt maradsz velem kérdezte Bill nagy szemekkel bár ő is tudta hogy mi lesz a válasz (nem)
-Persze cica majd max hajnalban megyek át.
-tényleg?
-persze hisz ameddig csak lehet veled akarok maradni.  Bill ráhajtotta szerelme melkhasára fejét majd hamar el is aludt.Tom sem bírta sokáig és lehunyta pillájit.
Bill olyan hajnali 2-3fele felébredt arra hogy szomjas. Tom még mindíg édesen szuszogott mellette. Ivott egy pohár vizet. Majd visszafeküdt szerelme mellé majd nyomott egy halvány csókot Tom arcára. Erre ő nem mondott semmit csak odahúzta magához és meg csókolta. Tom már fent volt úgy 30 perce csak még nem akart vissza menni a szobájába.
-Nem akartalak felébreszteni mondta szomorúan Bill.
-Nem ébresztettél fel mondta mosolyogva Tom
-Mért nem alszol?
-lassan visza kéne mennem majd a szobámba.
-óh értem :(
-hééé cica nem azt mondtam hogy most majd adott kedvesének egy hatalmas csókot. Nyelvük egymás száját fedezték fel mintha még soha nem csókolóztak volna. Majd egy újabb szenvedélyes éjszaka vette kezdetét. Nem foglalkoztak semmivel csak egymással. Nemérdekelte őket semmi csak az hogy örömet szerezzenek egymásnak.Hamarosan izzadtan dőltek vissza az ágyra.
-uhhh cica ezt nem hiszem el hogy mindíg ezt hozod ki belőlem Mondta Tom lihegve egy hatalmas nevetéssel.
-Hát Tom te jöttél át amit mondjuk nem bának
-ha akartad volna sem tudtad volna meg akadályozni hogy átjöjjek   majd adott szerelmének még egy szenvedélyes csókot.
-mért is akartalak volna te bolond
-igaz az igaz hogy bolondulok érted majd adott még egy csókot.
-Na  jó tényleg vissza kéne mennem már hajnali 4-van
-nembaj olyan jó így mosolyodott el Bill és most ő adott egy hatalmas csókot. Kérlek maraggy még nézett nagy szemekkel bátyára.
-Jólvan nem bánom hogy is hagyhatnálak itt nevetett fel Tom
-Tom
-hm? kérdezte már félálomban
-nagyon kifáraszottál nevetett fel jókedvűen Bill majd ásított egy nagyot.
-te is engem cicus  és ezzel magára húzta Billt
-hát úgy látszik nem eléggé majd megcsókolta Tomot.
-ezt meg hogy érted kérdezte értetlenül Tom
-Majd meg látod    Súgta bele Tom fülébe.
Bill el kezdte kényeztetni szerelmét és egy újjab va és szenvedélyes szeretkezésben volt részük.
-Jajj Bill szeretlek húzta magához szerelmét Tom
-én is szeretlek Tom
-TOM!
-Miazmár fáradt vagyok cica  morogta az orra alatt Tom
-Már 7 óra kelnünk kell!!!! Mondta Bill majd ki is kellt az ágyból
-Nemérdekel
-De David dühös lesz.
-Az sem érdekel Fáradt vagyok baby aludjunk
-Mit mondtál Tomy kérdezte Bill mosolyogva
-Nemtom asszem valami olyasmit hogy fáradt vagyok gyere te is aludni
-Na jó 5 pec még nem a világ vége majd gyorsabba elkészülünk ásított egy hatalmasat Bill
Mikot újra fel ébredtek már 10 óra volt és arra keltek hogy Georg rájuk nyitott. Az volt a szerencséjük hogy szeretkezás után vissza vették a ruhájukat és mind a 2-en a ágy két végében volta.
-Hátti! Ordított fel Georg.
Tom gyorsan fel riadt.
-Ez ez ez nem az aminek látcik mondta Tom ilyedten.
-Jólvan inkább öltözzetek fel aztán aztán meg gyertek le David már nagyon dühös. Hadarta el gyorsan majd ki ment.
-Cicaaa tudom hogy fent vagy mondta Tom halkan
-Ezt nem hiszem el szerinted most mi lesz?
-nem tudom most készüljünk el aztán aztán majd megbeszéljük vele.
-Igen igazad van  Gyorsan el készültek. Majd le mentek a többiekhez.
-Na végre a Kaulitzok is méltóztattak fel ébredni. Mondta David aztán elindult kifele.
-Ömm Georg egy szóra kérlek  szólt neki bizonytalanul Tom.
-Hééé tesók vagytok biztos TV-t néztetek azt elaludtatok ezen nem kell úgy kiakadni nevetett fel Georg.
-igen hát persze  nevetett fel erőltetetten Tom.
-Nem szeretkezésen kaptalak titeket  nevetett egy hatalmasat G.
-Jólvan csak reméltem hogy nem értetted félre a helyzetet.
-Nem dehogy haver.
-Jólvan köszi Georg.
Majd ők is el indultak. Bill egéssz végig ott volt tom mellett.
Bill megkönyebbülten felsúhajtott.
-Nah ezt meg úsztuk
-Igen szerencsére.
A próbán minden nagyszerűen ment. Meg nézték hogy áll a színpad szinte már telljesen át volt alakíva.

2 megjegyzés: